Nagykároly várostörténete

              A város beépített belterülete 1116 ha. A legfrissebb, 2002-es népszámláláskor 4142 lakóépülete volt, összesen 9104 lakás, a különbözetet az 1960-1990 évek között épült közel 5000 tömbház-lakás (blokklakás) jelenti.

             Az alföldi mezõváros, bár 1760-tól  1926-ig Szatmár megye székhelye, iparilag alig fejlõdött.       1926-ban Szilágy megyéhez csatolták, majd 1945 után Nagybánya tartományhoz tartozott, mint járási (raion) székhely, 1968-ban a területrendezés alkalmával Szatmár megyébe került.

              A második világháborúig a város iparát három malom, az olaj- és szappangyár, három téglagyár, a vajgyár, a dohánybeváltó és fermentáló üzem és néhány lakatosmûhely (a Holczman és Bandur mûhelyek) jelentették. A nagyobb arányú iparosítás az 1960-as években kezdõdik és a város lassan "ipari várossá" alakul, ami a környezõ falvakból is vonzza a munkaerõt, ami az itteni letelepedést vagy a nagyarányú ingázást vonta maga után. Az iparosítással párhuzamosan (a 2500 munkást foglalkoztató " Unio" gépgyártó üzem, a "Crasna" fafeldolgozó vállalat, kender- és len-feldolgozó üzem, fonoda, konzervgyár, kekszgyár, tejporgyár, cukorgyár, a kibõvített "Ardealul" olajgyár, több nagyüzemileg dolgozó mûhely) folyik a tömbházépítés a város központjában, több ezer lakás épül az "Eliberãrii" és "Mihai Viteazul" negyedekben, melynek utcák sorai esnek áldozatul. Az elsõ tömbház-építkezés a Kaplony utca elején kezdõdik és itt is kialakul egy lakótelep. A város peremén is új utcasorok épülnek.

               A belváros mai képe az 1887. május 6-i nagy tûzvész után alakul ki. A tûzvész alkalmával 104 telek és 250 lakóház lett a tûz martaléka, 3000 ember vált hajléktalanná.(az 1834. évi földrengés és az 1836. évi tûzvész alkalmából is jelentõs károkat szenvedett a város). 1887. május 22-én a városi képviselõgyûlés építkezési szabályrendeletet fogad el, mely szabályozza az építkezések módját, az utcák kialakítását.

                 A város utcahálózatának hossza mintegy 70 km, amibõl 50 km aszfaltozott vagy kövezett, az aszfaltozatlan utcákat is betonjárdák szegélyezik. A belvárosi járdák aszfaltozása 1893-ban kezdõdik.     A várost behálózó árokrendszert felszámolják, a vízlevezetõ csatornahálózat (alagcsövezet) mintegy     36 km hosszú. Vízvezeték-hálózata 51 km.

              Nagykároly vasúti csomópont. 1871-ben épült az itt áthaladó Debrecen-Szatmárnémeti vasútvonal. 1887-ben megépül a Nagykároly-Zilah, majd 1905-ben a Nagykároly-Mátészalka közötti vasútvonal.

               A város alapítói a honfoglaló Kaplony nemzetségbõl származó Károlyiak voltak. A város neve  1320-ban fordul elõ elõször egy oklevélben, azonban a telepítése sokkal korábbi idõre tehetõ.  1335-ben említés történik Szatmár megyében "in provincia Nyír" egy "Nogkorul"-ról, de ez a Gutkeled nemzetség õsi birtok volt. Ennek nevét a szaniszlói határban ma is õrzi a Karuly határnév.

                A XIV. században még nem lehetett nagy település. Utcái, apró paticsfalú, náddal fedett házai a Károlyi udvarház köré települtek, a szomszédos településekbe vezetõ utak mentén. Egy 1389-ben kelt oklevél három utcáját említi: Berueucha (Börvelyi utca), Bobaducha (Bobald utca) és Wyucha (Új utca). Ebben az idõben külön részen volt a Vadai udvarház a köréje épült házaival (nevét, helyét ma is õrzi a Vadai-köz néven ismert utca, a Gheorghe Bariţiu utca neve). A fentiek ellenére a kis település már a XIV. század elején központi szerepet tölt be a Károlyiak birtokán, amit az is bizonyít, hogy Károlyi András fiai 1346-ban a hét minden szombatjára vásárjogot kapnak I. Lajos királytól. 1387-ben Zsigmond brandenburgi õrgróf, mint az ország fõkapitánya, szabad ispánságot (pallosjogot) adományoz Károlyi Merhard fiainak, Lászlónak és Andrásnak. Még ugyanez évben Zsigmond király országos vásártartási jogot adományoz Károlyi Merhard fiainak, a Szatmár megyei Károly nevû birtokukban.

                  A XV. században a város teljesen a Károlyiak birtokába kerül, 1419-ben új királyi adomány megerõsíti õket benne. A XV. századi okiratokban a város neve, mint "oppido Karol" fordul elõ. 1470-ben a Vadai utcáról történik említés. A heti és országos vásárok tartásának jogát újabb adománylevelek biztosítják. 1477-ben Mátyás király Ladislai Lonc de Karolnak évi és heti vásárjogot adományoz: a heti vásárt keddre, az országos vásárt pedig Dorottya napjára, majd 1482-ben újabb két országos vásár tartására ad engedélyt.

               A város életében - fejlõdésében a XV. századtól jelentõs szerepet játszott a Károlyi család, illetve a Károlyi-vár. 1482-ben Károlyi Lancz László "kõházat" épít a török betörések ellen. 1699-ben Károlyi Sándor a várat átalakíttatja, majd 1794-ben gróf Károlyi József a régi várat lebontatja és helyén kastélyt építtet, amit 1894-ben gróf Károlyi István lovagvárrá alakíttat át. Ma is ebben a formában áll a sürgõsen tatarozásra szoruló kastély (az elsõ világháború után volt kórház, leventeoktató iskola, 1945 után zootechnikai középiskola, jelenleg kultúrintézmény, itt van a Városi Múzeum és a Városi Könyvtár).

              A XVI-XVII. században a várost inkább a pusztulás, mint a fejlõdés jellemzi. A török dúlások-fosztogatások mellett a labanc és kuruc hadak is sarcolják-fosztogatják. Ezt igazolják Károlyi László 1670-évi feljegyzései is ("...isten kegyelmébõl Károly az kastély meg maradott, de az városát Rákóczy György fejedelem tõbõl ki égette, s lakosai el széledtek volt... Károly alól közel ezer juhomat el hajtották, vagyon már csak hátra az egy károlyi kastélyom..."). Egy 1673-as jegyzõkönyvben is dúlásról, fosztogatásról olvashatunk: "Károly oppidum. In anno 1670 ... Somlyórul kicsapván a katonák az károlyi és bobáldi tehénmarhacsordát, hétszázig valót Somlyóra hajtották ... Anno 1673 Szent Iván hetiben, feles magyarral a váradi törökök kicsapván, vágtanak le 19 embereket ... az török császár számára kellett meghódolnunk. Minden esztendõre kilencszáz forintot kellett ígérnünk ... adtunk most pünkösd ünnep tájban ötszázötven forintokat."

             A város és környéke a legnagyobb károkat, veszteségeket, a Rákóczy szabadságharc alatt szenvedte el, melynek egyik színtere Szatmár megye volt. Sok falu elnéptelenedik, a lakosság elmenekül, kuruccá lesz, vagy elvész a harcokban. Egy összeírásból megtudhatjuk, hogy 1703-1705 között "Nagy-    károlyból elhajtották Károlyi Sándor ménesét, gulyáját, sertésnyáját, vetéseit tönkretették, az anyagi kára   40.000 forint ... . Az itteni parasztság 5049 forint kárt szenvedett. A parasztok adtak a megszálló seregeknek 30 köböl lisztet, 3000 köböl abrakot, 19 vágómarhát. Az összeíráskor 25 gazdaember lakott a városban.  Kuruccá lett Károlyból 98, megöletett 29."

                  A nyolc évig tartó háborúskodásnak a Szatmári-béke vet véget 1711-ben. Ezzel Nagykároly történetében is új korszak kezdõdik: a telepítések kora. Az elnéptelenedett falvakba és az alig lakott Nagykárolyba gróf Károlyi Sándor, aki hatalmas birtokokat szerez magának, Szatmár megyébe    svábokat telepít. 1712-ben érkeznek az elsõ sváb telepesek, az utolsó 45 család 1774-ben települ a városba. 1712 - 1774 között 466 sváb család telepedett le a városban a németországi Würtemberg, Biberach és Ravensburg környékérõl (Heggbach, Weingarten, Messkirch helységekbõl). A betelepültek két új városrészt népesítenek be: a Sváb-részt és a Mester-részt. A szomszédos kisebb falvak maradék népessége is Nagykárolyban telepszik le. A bobáldi román lakosság népesíti be a Hajdúvárost (há-       rom utcát: Nagyhajdúváros  ma Vasile Lucaciu u., Kishajdúváros  ma Haiducilor u., Hajdúköz  ma Titulescu u.). 1740-ben gróf Károlyi Sándor nagyszámú zsidóságot telepít a városba, akiknek 50 belsõ telket ad a kastély melletti birtokán. Így alakul ki a Zsidóköz. 1847-ben már 1483 zsidó élt a városban, nagyrészt kereskedõk és mesteremberek.

A XVIII. század végén a város a következõ részekbõl állt: Mester-rész, Nagyutcai-rész, Sváb-rész, Újváros és Hajdúváros, mindegyik külön "kormányhatósággal", elöljárósággal. Külön városrészek, a Zsidó-köz (Comunitas), a Cigányvég (külön vajdájuk van) és szabad kúriális nemesek birtokrészei: a Vadai kúrián mintegy 60, a Tömpe kúrián 12 ház állt. E nemesi kúriákon kívül voltak még ú.n. "inscriptionalis nemesi kúriák" is, melyek a nemesi hatóság alá tartoztak, mint a Fekete, Asztalos, Csiszár, Irinyi, Szuhányi, Jasztrabszky, Luby, Mede és Szaplonczay kúriák.

                   A város nem csak területileg terjeszkedett, gyarapodott a lakosság száma is, de fejlõdött ipara          és kereskedelme is. 1784-ben a mesteremberek 54 iparágat ûztek a városban, az iparosok száma 370    volt, akik céhekbe tömörültek (80 gubás, 73 csizmadia, 19 fazekas, 27 szabó, 26 takács, 17 varga, 18 cipész, stb.)

              1725-ben gróf Károlyi Sándor kegyes tanítórendet (piaristákat) telepít a városba, számukra társas-házat és iskolát építtet, ahol 1727-ben megkezdõdik a tanítás (az iskola elsõ igazgatója Bentsik Gábor házfõnök és plébános, utolsó igazgatója 1948-ban Kovács Béla volt). 1754-ben gróf Károlyi Ferenc megalapítja Szatmár megye elsõ nyomdáját a városban. 1765-ben megnyílik az elsõ gyógyszertár.

             A XVIII. század eseményeihez tartozik, hogy Magyarországon Nagykárolyban voltak az utolsó boszorkányégetések. 1730-ban Tóth Borka "... Sarollyánba való ... elevenen tûzre ítéltetett és Nagy Ká-rolyban meg is, égettetett". 1745-ben "Rekettye Pila és Varga Anna Császlóra való asszonyok, a társaiknak ki nyilatkoztatására minden szokott kínzások alá vetettek, ez után Károlyban elevenen meg égettettek".  

                    A XIX. században a város lassan fejlõdik, de ez fõleg a belterület átalakulását eredményezi.       1850-ben (mint Fényes Elek írta Magyarország geographiai szótára címû munkájában) "Károly (-Nagy) népes és csinos mezõváros... Népessége 11284 lélek, többnyire magyarok, kevesebb németek, zsidók, románok, oroszok. Vallásukra nézve 4792 római katolikus, 2000 görög katolikus, 248 evangélikus,     2258 református, 1768 zsidó. Van római katolikus plébánia, piarista kollégium, református és evangélikus anyaeklézsia, két görög katolikus templom, melyek közül egyik a románoké, másik a magyaroké és oroszoké, egy sinagóga, postahivatal, sóház, normális oskola, királyi gymnasium az ájtatos atyák felügyelete alatt, könyvnyomda, s igen számos céhbeli mesterek és kereskedõk. A város heti és országos vásárai különösen gabonára, szarvas-marhára, lóra és sertésre nézve nevezetesek... A magános házak többnyire alacsonyak..."

                      A város 1848-ban rendezett tanácsú város lett, ez azonban csak 1876-ban lépett törvényesen érvénybe, amikor Hegedûs József lett a város elsõ polgármestere. Ekkor kapta a város a régi címerét is.

                        Az 1920-as években új városrészek települnek: Petri-telep, Teremi-telep, Kaplonyi-telep, beépül     a Galambos- és Tisztviselõ-telep.

                        A város népessége feltehetõleg a XVI. századig magyar volt, késõbb a betelepült, betelepített jobbágynépség igen színessé tette az etnikai képét. 1779-ben a Károlyi Antal Domíniuma, Károly       Mezõ Város a következõ összetételû: Natio magyar, orosz, román, tóth, zsidó, német és sváb. Van házzal bíró gazda, no. 939, az Hajdúvárosiak házok 72, Házzal bíró zsellér ugyanott 20, Zsidóknak házok 32, Summa 1063.

                       A lakosság száma az utóbbi két évszázadban  a következõképpen alakult: 1789-ben 7823, 1820-ban 11055, 1830-ban 11284, 1870-ben 12754, 1880-ban 12523, 1890-ben 13475, 1900-ban 15382, 1910-ben 16078, 1930-ban 16042, 1956-ban 16780, 1966-ban 19042, 1971-ben 21061 és 1992-ben 26363 lakosa volt a városnak.

                  A város neve Karácsonyi János szerint a területünkön élt kozároktól származik. Ma már bizonyított, hogy a magyarsággal letelepedett kozár (kazár) néptöredék nevét a Kozár, Kozárd és más hasonló helynevek õrzik. (1335-ben egy oklevélben  Kozar és Karul neve mint két különálló település szerepel:     " ... possessionis Kozar vocate ipsum de iure contingetem in comitatu Zothmariensi intra terminos quarundam possessionum vidalicet Kaplonmonostura, Karul, Bobad et Tubulthelke...").

                    A Károly helynév puszta személynévbõl keletkezett magyar névadással. (1262-ben a Karul mint személynév fordul elõ.) Az alapjául szolgáló személynév eredete a régi török eredetû karul-karvaly madárnévben keresendõ, ami a Kaplony-nemzetség Károlyi ágának totemmadara lehetett. A karul-karvaly madár a Károlyi grófok címerében is szerepel.